Hungarian
English
Termékek

Előkezsinór

Az előkezsinór tudatos megválasztása horgász módszertől függetlenül is rengeteget számít abban, hogy mennyire lesz eredményes nemcsak maga a horgászat, hanem a halfogás is. Dobásnál, kapásra várva és fárasztás közben egyaránt.

Pontosan emiatt tettünk meg mindent azért, hogy itt az oldalon könnyen és egyszerűen beszerezhető legyen a céloknak megfelelő előkezsinór. Méghozzá tetszőleges erősségben, illetve paraméterekkel. Bátran lehet tehát keresgélni az oldalon belül elérhető termékek között. Sőt, ha megtetszik egy-egy darab, akkor egész nyugodtan érdemes kattintani az adatlapjára is, a részletes információkért.

Mi mindent javasolt figyelembe venni előkezsinór keresésnél?

Mindenekelőtt a zsinór erősségére vonatkozó paraméterek figyelembe vétele javasolt. Ahogyan az gyakorlatilag mindenféle zsinór keresésénél felmerülhet, a szakítószilárdság, a vastagság, illetve a hosszúság értékeit az előkezsinóroknál is erősen javasolt megnézni.

Mindezt értelemszerűen ahhoz igazítva, amit a horgászathoz választott módszer, illetve a körülmények indokolttá tesznek. Finomabb felszereléshez, érzékenyen kapó halakhoz jó eséllyel lágyabb, míg nehezebb terepen és komoly halakhoz markánsabb damilt választva.

Persze nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a hagyományos értelemben vett fonott és monofil előkezsinórokon túl ma már könnyen beszerezhetők speciális változatok is. Mindjárt kitérünk ezeknek a jelentőségére  is.

Milyen modern változatai léteznek az előkezsinóroknak?

A fentebb már említett monofil és fonott előkezsinórok mellett ma már fluorocarbon változatokat is be tudunk szerezni. Ezek nagy előnye, hogy a vízben kevésbé érzékelhetők, ennek köszönhetően még az óvatosan kapó halakban is kevésbé tudnak gyanakvást kelteni.

Távolra horgászva és kimondottan nagy távolságokat megcélozva érdemes lehet fontolóra venni akár a távdobó előkék alkalmazásának a lehetőségét is. Pláne számolva annak a lehetőségével, hogy elvékonyodó változatok is léteznek ma már.

Mindezen felül a színek, illetve a speciális bevonatok kínálnak még extra variációs lehetőséget egyrészt a kiválasztás, másrészt a beszerzés szempontjából. A kulcsot tényleg az jelenti, hogy a célokhoz illeszkedve sikerüljön döntésre jutni.

A következő tippekkel gyorsabb és hatékonyabb lehet a keresés

Az oldalon belüli egyenkénti keresésnél akár gyorsabb és hatékonyabb módon is rá lehet bukkanni a tökéletes előkezsinórra. Pontosan ebben nyújthatnak hathatós segítséget a lap bal szélén elérhető szűrő funkciók.

Nem kell mást tenni, mint egyesével kattintani a leginkább releváns szűrési feltételekre. Ennek köszönhetően pillanatok alatt szűkíthető a találati lista, többek között az átmérő, a gyártó vagy a beszerzési ár alapján.

Sőt, ha az előkezsinór mellett más horgász eszközökre is szükség van, csak kattintsunk a lap tetején a sárga “termékeink” gombra. A lenyíló menüsorból így máris kiválasztható az aktuálisan keresett kategória neve.

Ha sikerült dönteni a zsinórok között, mutatjuk a rendelés javasolt menetét

Mindenekelőtt adjuk hozzá a kosárhoz a választott előkezsinórt. Hasonlóképp járjunk el minden egyéb kiválasztott terméknél. Ha mindent kiválasztottunk, akkor az oldal jobb felső sarkában kattintsunk a kosár ikonra!

Töltsük ki a megrendelő űrlapot, majd a fizetési és átvételi mód megadása után csak küldjük el a rendelést. Utána jó eséllyel néhány napon belül már kéznél is lehet a frissen beszerzett előkezsinór, használatra készen.

Rendezés:

Trabucco T- Force Ultra FC403 50 m 0,084 mm flurocarbon előkezsinór

Cikkszám: 053-58-080
3.690 Ft 2.950 Ft
740 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Momoi Neo Fluorocarbon 25 m 0,20 mm pink előkezsinór

Cikkszám: MO-NEOHI-CATCH020
2.050 Ft
Elfogyott
Várható szállítás: 2024. június 21.

Trabucco T- Force Ultra FC403 50 m 0,26 mm flurocarbon előkezsinór

Cikkszám: 053-58-260
6.270 Ft 5.015 Ft
1.255 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T- Force Ultra FC403 50 m 0,22 mm flurocarbon előkezsinór

Cikkszám: 053-58-220
5.620 Ft 4.495 Ft
1.125 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T- Force Ultra FC403 50 m 0,30 mm flurocarbon előkezsinór

Cikkszám: 053-58-300
7.555 Ft 6.045 Ft
1.510 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T- Force Ultra FC403 50 m 0,28 mm flurocarbon előkezsinór

Cikkszám: 053-58-280
6.770 Ft 5.415 Ft
1.355 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T-Force Xps Fluorocarbon Saltwater 2013 50 m 0,185 mm előkezsinór

Cikkszám: 053-38-180
4.430 Ft 3.545 Ft
885 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T- Force Ultra FC403 50 m 0,24 mm flurocarbon előkezsinór

Cikkszám: 053-58-240
5.935 Ft 4.750 Ft
1.185 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T- Force Xps Ultra Fluorocarbon 403 Saltwater 50 m 0,302 mm előkezsinór

Cikkszám: 053-39-300
7.710 Ft 6.170 Ft
1.540 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T-Force Extra Strong 50 m 0,07 mm zsinór

Cikkszám: 053-80-070
2.015 Ft 1.610 Ft
405 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T-Force Fluorocarbon 25 m 0,21 mm előkezsinór

Cikkszám: 053-59-200
2.650 Ft 2.120 Ft
530 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Catgear Xpower Mono Leader FC 50 m 120 lb előkezsinór

Cikkszám: 304-02-120
5.795 Ft 4.635 Ft
1.160 Ft 20%
Elfogyott
Várható szállítás: 2024. június 21.

Trabucco T-Force Xps Match Strong 25 m 0,12 mm előkezsinór

Cikkszám: 053-82-120
1.615 Ft 1.290 Ft
325 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Catgear Xpower Mono Leader FC 50 m 160 lb előkezsinór

Cikkszám: 304-02-160
7.050 Ft 5.640 Ft
1.410 Ft 20%
Elfogyott
Várható szállítás: 2024. június 21.

Trabucco T-Force Xps Fluorocarbon Saltwater 2013 25 m 1,00 mm előkezsinór

Cikkszám: 053-38-999
22.625 Ft 18.100 Ft
4.525 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T-Force Fluorocarbon 25 m 0,098 mm előkezsinór

Cikkszám: 053-59-090
2.110 Ft 1.690 Ft
420 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T-Force Xps Fluorocarbon Saltwater 2013 50 m 0,45 mm előkezsinór

Cikkszám: 053-38-450
11.405 Ft 9.125 Ft
2.280 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Eurocarp Challenge Braided 10 M 0,04 mm 3 kg; fonott előkezsinór

Cikkszám: CFT-04-0867
550 Ft 470 Ft
80 Ft 15%
Elfogyott
Várható szállítás: 2024. június 21.

Momoi Neo Fluorocarbon 25 m 0,16 mm pink előkezsinór

Cikkszám: MO-NEOHI-CATCH016
2.050 Ft 1.845 Ft
205 Ft 10%
Utolsó 1 db raktáron
Várható szállítás: 2024. április 22.

Catgear Xpower Mono Leader FC 50 m 200 lb előkezsinór

Cikkszám: 304-02-200
9.110 Ft 7.290 Ft
1.820 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T-Force Xps Match Strong 25 m 0,14 mm előkezsinór

Cikkszám: 053-82-140
1.615 Ft 1.290 Ft
325 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco T-Force Xps Match Strong 25 m 0,08 mm előkezsinór

Cikkszám: 053-82-100
1.615 Ft 1.290 Ft
325 Ft 20%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Trabucco S.Elite Fluorine 50 m 0,12 mm előkezsinór

Cikkszám: 058-58-120
2.620 Ft 2.225 Ft
395 Ft 15%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.

Formax Spectre Fluorocarbon 50 m 0,10 mm zsinór

Cikkszám: FX 010-00-100
1.270 Ft 635 Ft
635 Ft 50%
RAKTÁRON, AZONNAL SZÁLLÍTJUK!
Várható szállítás: 2024. április 22.